Az Europatender Consulting 2002-ben alakult Magyarországon.

Az elmúlt 20 évben fő küldetésünknek azt tekintettük, hogy hidat építsünk a műszaki lehetőségek, finanszírozási források és a mérnöki, menedzseri szakma között. Mára nem csak hazai, hanem komoly nemzetközi referenciával is rendelkezünk, mint projektmenedzsment iroda.

Az elmúlt évek tapasztalatait áttekintve felismertük, hogy pályázó partnereink számára nehézséget jelent a projektek előkészítése, a pályázati rendszer átlátása, a hivatalokkal, szolgáltatókkal, vállalkozókkal történő egyeztetés, a feladatok összeszervezése és az esetleges problémák kezelése.

Ezt felismerve 2012-ben kidolgoztuk az egyablakos ügyintézés menedzsment rendszerét társaságunknál, mely nagymértékben megkönnyíti a projektek előkészítését, illetve a megvalósítások menedzselését.

​  EGYÜTTGONDOLKODÁS

Fontos számunkra, hogy az ügyfél céljaira szakmai tapasztalatunk segítségével egy optimális megoldás javaslatot tegyünk, legyen az kis- és középvállalati megbízás vagy nemzetközi, nagyvállalati projekt.

​  PROFIZMUS

A projektek zökkenőmentes kivitelezését projektmenedzserek, mérnökök és akár speciális szakterületen dolgozók bevonásával biztosítjuk.

​  ÁTLÁTHATÓSÁG, BIZTONSÁG

Biztosítjuk a jogszabályi előírásoknak megfelelő munkafolyamatokat, az előkészítést, a tervezést és a kivitelezést. Pályázati folyamatokban komoly tapasztalattal rendelkezünk, így minden esetben átlátható dokumentációt biztosítunk partnereinknek. A közös sikerhez elengedhetetlen gördülékeny együttműködést és a gyors, pontos kommunikáció.

Megrendelőink  számára minden esetben egyedi, személyre szabott a beruházó igényeinek és lehetőségeinek megfelelő megoldást nyújtunk, döntésüket folyamatos tanácsadással segítjük.

Számunkra rendkívül fontos, hogy egy projekt már a pályázat beadása előtt tökéletesen össze legyen készítve, így csak is abban az esetben vállaljuk a közös, munkát, ha biztosak vagyunk a cég sikerében.